formákról és formulákról
A mindenható (áldott legyen a neve) a káoszból teremtette a világmindenséget, a Tohuwabohu-ból. A neurofiziológusok (jobb ha nevezetlenül maradnak) felfedezték a titkát, és most bármely dizájner aki önmagát alkalmasnak tartja erre imitálni tudja Őt, ... A probléma a következo: hosszú ideig úgy hitték, hogy a formákat, amelyeket a Teremto megtöltött tartalommal éppen ezen tartalmak rejtették el, és azokban voltak felfedezhetok. Az volt a vélekedés, hogy Isten megteremtette az ég formáját és a káosz fölé helyezte a teremtés elso napján. Így jöttek létre az egek. Késobb Pitágorász, Ptolomeusz és a hozzájuk hasonlók felfedezték ezeket az isteni formákat a jelenségek mögött és lerajzolták azokat. Ciklusokon és epiciklusokon keresztül magyarázták a dolgokat; pontosan ezt jelentette kutatni: felfedezni az isteni dizájnt a jelenségek mögött. A reneszánsztól kezdve szembe találtuk magunkat valami meglepovel amit a mai napig sem sikerült teljesen megemészteni: az egeket formákba és formulákba tudjuk önteni a ptolemaioszi ciklusok és epiciklusok segítségével, de még jobban a kopernikuszi körök vagy a Kepler féle ellipszisek segítségével. Hogyan lehetséges mindez? Talán a Teremto köröket vagy ellipsziseket használt a teremtés elso napján? Vagy talán nem az Úr, hanem a csillagász urak voltak akik megalkották ezeket a formákat? Lehet, hogy a formák nagyon is emberiek és nem isteniek? Nem örökké valók a holdon túli világban, hanem alakíthatók gyúrhatók a mi világunkban? Lehetséges, hogy nem ideák és ideálok, hanem formulák és modellek? Ami nehezen emésztheto ebben a kérdésben az nem Isten és a dizájnerek helycseréje. Ha feltesszük, hogy ténylegesen elfoglaltuk Isten trónját, az egeket ( és általában a természet minden aspektusát) akkor tetszoleges módon magyarázhatnánk, formalizálhatnánk azokat, és ez nem így van. Miért éppen körök vagy ellipszisek és nem háromszögek vagy négyszögek írják le a bolygók pályáját? Miért tudjuk leírni a természet törvényeit több egymástól eltéro de nem tetszoleges módon? Lehet, hogy létezik odakinn valami amely befogadja formuláink egy részét, miközben másokat az arcunkba vág? Lehet, hogy létezik odakinn egy valóság amely hagyja, hogy leírjuk, formáljuk, de ugyanakkor elvárja, hogy alkalmazkodjunk is hozzá? A kérdés megválaszolhatatlannak látszik. Nem lehetséges egyszerre a világ teremtojeként és a ugyanennek a világnak a törvényeinek alávetve létezni. (Ezen a ponton nincs sok értelme egy hála Istenneket rebegni) Nemrég találtunk egy a möbiusz szalaghoz hasonlóan tekervényes megoldást erre a paradoxonra. A megoldás a következo: A központi idegrendszerünk a környezetünkbol (amelybe természetesen beletartozik a saját testünk is) kap digitálisan kódolt ingereket. A rendszer dekódolja ezeket az ingereket elektromágneses és kémiai folyamatokon keresztül (amelyeket még nem ismerünk tökéletesen). Érzetté, érzelmekké, vágyakká, gondolatokká alakítja azokat. Érzékeljük a világot, érezzük, vágyaink vannak a központi idegrendszer ingereket értelmezo folyamatainak megfeleloen; és ez a folyamat benne van a központi idegrendszer programjában. Ez a folyamat a genetikai állományunkba kódolva a rendszer számára adott. A világ azokat a formákat tartogatja számunkra amelyek a genetikai rendszerünk részei a földi élet kezdeteitol fogva. Ez a magyarázata annak miért nem tudjuk a világot bármilyen módon magyarázni. A világ csak azokat a formákat fogadja el, amelyek kompatibilisek az életprogramunkkal. És most többféleképpen nevetségessé tesszük ezt az életprogramot. Tény, hogy feltaláltunk folyamatokat és készülékeket amelyek a központi idegrendszerhez hasonlóan muködnek, csak más módon. Képesek vagyunk kódolni ezeket a minden irányból érkezo ingereket a központi idegrendszertol eltéro módon. Képesek vagyunk alternatív érzeteket, érzelmeket, vágyakat és gondolatokat kreálni. Továbbá képesek vagyunk más a központi idegrendszer által eloállítottól különbözo világokban élni. Képesek vagyunk a jelent különbözo módokon megélni. Sot a jelen kifejezés több különbözo dolgot is jelenthet. Ez egy szörnyu kijelentés, sot borzalmas, mindenesetre az ezen világok számára kitalált nevek nagyon is megnyugtatóak: cibertér, virtuális tér, nevek amelyek nagyon jól hangzanak, és a következo recept szerint muködnek: Végy egy formát, bármilyent, egy bármilyen algoritmust, amely numerikusan kifejtheto. Tápláld be ezt a formát egy outputtal (plotterrel) rendelkezo számítógépbe, Amikor ilyen módon végül láthatóvá válik a forma töltsd fel ingerekkel amennyire csak lehetséges és figyeld meg hogyan jelennek meg világok. Ezen világok realitása annál hasonlatosabb lesz a központi idegrendszer által eloállított valósághoz (vagyis mostanáig a saját realitásunkhoz) amennyire meg tudjuk közelíteni a központi idegrendszert, a formák megtöltésének kapacitását illetoen. Ez egy igen szép boszorkánykonyha: világokat fozünk ki tetszoleges formákban és legalább olyan jól csináljuk mint a Teremto a híres hat nap során. Igazi boszorkánymesterek vagyunk, zseniális dizájnerek és ez felhatalmaz minket arra, most, hogy elnyertük Isten kezét, hogy elengedjük a fülünk mellett a szirénák énekét és Immanuel Kant melodikus hangját amin a valóság kérdését hirdeti: „valós” mindaz amit elegánsan, hatékonyan, lelkiismeretesen kódoltunk formákká és „nem valós” (pl. álombeli, illuzórikus) mindaz amit kontárkodva kódoltunk. Például ha álmaink asszonyának a képe nem teljesen valós, ez azért van, mert álmunk kontármunka eredménye. Ha megbízunk egy profi dizájnert, ha lehetséges olyasvalakit akit...,hogy tervezze meg Ot, minden bizonny igazi álmaink asszonyaival szolgál majd, méghozzá jókkal és nem mindenféle közönséges álmokkal. Felfedeztük a Mindenható trükkjét (áldott legyen a neve), elloptuk a receptjeit és most mi is fozünk, sot jobban mint O. Valóban egy új történelem elott állunk? Hogy is volt ez a Prométheusz mese az ellopott tuzzel? Talán azt gondoljuk, hogy egyszeruen csak a számítógép elott ülünk, de valójában nemsokára kiláncolnak minket a Kaukázus ormaira. És lehet, hogy már élezik is a csoreiket azok a madarak, hogy kivájják beleinket. Lektorálatlan fordítás.
|